A LEVEGŐ ELEM

Minősége: Nedves és Meleg
Égtáj: Kelet
Évszak: Tavasz
Csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő
Pólus szerint: Pozitív, úgynevezett yang-típusú, kiáradó, aktív energiák
Égitestek: Merkúr, Uránusz
Mágia állat: Szilfek
Angyal: Rafael
Isten: Zeusz

Emphedoklész elemi rendszere szerint:

A Levegő

A levegő Nedves és Meleg. Arisztotelész meghatározásában a Meleg a szétválasztó Hatalom. Ezt azzal indokolja, hogy minden dolog a magához hasonlóval akar egyesülni, és ezért a különböző dolgok szétválasztódnak egymástól. (Épp ezért a Meleg ellentéte, a Hűvös egyesíti a különböző jellegű dolgokat.) A Hűvös és a Meleg a Szerelem és a Küzdelem (Philia és Neikos) két Hatalma, amik Aphroditéhez és Árészhoz tartoznak, és Empedoklész szerint a kozmosz változásainak legfőbb okozói. Ez a két aktív Hatalom, a Hűvös nőiességet ad a Földnek és a Víznek, a Meleg pedig férfiasságot a Levegőnek és a Tűznek.
Minekutána a Meleg a szétválasztás Hatalma, ez okozza a formák különbözőségét, megkülönböztetését és fejlődését. Elkülönítést és ellentétet eredményez, és ezzel megadja a ciklikus mozgást az ellenkező jellegek között. A Meleg kiáradó, kifelé irányuló és energikus hatásokat eredményez; vagyis minden változás okozója. Fő személyiségjegyei a megkülönböztetési, elemző és ítélő képesség, ezért az igazsághoz, a becsületességhez és a kritikus gondolkodáshoz fűződik. A Meleg Minőség tehetséget ad, célirányosságot, autoritást, vezetői képességeket. Erős, energikus, döntőképes, tudatos. Ugyanakkor a szétválasztási készsége megnyilvánulhat önzőségben, intoleranciában, elidegenedésben, ítélkezésben, akaratosságban és dominanciában is.
A Levegőben a Nedves Hatalom dominál, bár a Meleg sokkal aktívabb. A Nedves a rugalmasságot adja, és mivel a Meleg különböztetést hoz, ezért a Levegő nem más, mint a formák aktív változása (transzformáció). A Levegő az intellektus, a gondolkodás és a tudás. Ezért a Tarot-ban a Kardok kapcsolódnak hozzá.
Empedoklész Zeuszt kapcsolta a Levegő elemhez. Zeusz eredetileg viharistenség volt, és ebből fakadóan fűződött a kavargó levegőhöz. Az ő ajándéka a termékeny eső, a Levegőből fakadó Nedvesség. Zeusz alakváltó képességéről is ismert (transzformáció), és felmutatja mindazokat a tulajdonságokat, melyeket a Levegőhöz párosítottunk korábban.
Empedoklész rendszerében Zeusz és Héra, az Olümposz uralkodói a Levegőhöz és a Földhöz, mint két ellentétes elemhez tartozik, Hádész és Perszephóné pedig, mint az Alvilág uralkodói a Tűzhöz és a Vízhez. Zeusz és Héra reprezentálja a Mennyek és a Föld házasságát. Egyiptomban hasonló jellegű ideákat találhatunk: Ozirisz és Ízisz, a Nílus és Egyiptom Földje, mint a Nedves és a Száraz egyesülésében. Zeusz és Héra párosítása is a Nedves és a Száraz kapocsára épül. Másodlagosan azonban a Levegő és a Föld Meleg és Hűvös, mely függetlenít és egyesít, ebből fakad az élet magva.
A továbbiakban is az egyiptomi mítoszokra támaszkodva észrevehetjük, hogy Ozirisz Nephtisszel egyesült, aki azután megszülte Anubiszt, akit nevelőanyja, Ízisz nevelt fel. Az orphikus misztériumokban Zeusz Perszephónét termékenyítette meg, és ebből az egyesülésből született Dionüszosz, akit szintén dajkák neveltek fel, nem saját anyja. Mindkét mítosz a Levegő és a Víz egyesüléséről szól, hogy megteremtse az istent, aki egyaránt otthon van a Mennyekben és az Alvilágban. Ugyanakkor Hérát magát is kapcsolatba hozták a Levegő elemmel, méghozzá egy szójáték révén. Mivel a "H" betűt a görög nyelv nem ismeri, ezért a görög "Hera" és "Aer" egymás anagrammái: ERA és AER. Természetesen ez a megfeleltetés abból fakad, hogy Héra az égisten felesége (bár ő maga nem égistennő).
További zavart okozhat, hogy Empedoklész idejében az aither szó jelentette általában a levegőt, az aer-t inkább a nedves, ködös légre használták. Később azonban az aer lett a gyakorlatban használt szó, az aither ellenben a ragyogó, fényes eget jelentette a felhők felett. Ezért egyre inkább a Tűzhöz kezdték kapcsolni, és nem a Levegőhöz. Mikor Platón kifejlesztette az ötödik elem képzetét (Kvintesszencia, Szellem, Éter), akkor ezt kezdték el aither-nek hívni. Továbbá, bár Arisztotelész az Aer-t Melegnek határozta meg, a sztoikus filozófusok Hűvösnek. Ily módon a hűvös, alsó levegőt ellentétbe lehet állítani a tüzes, felső Aither-rel, és így Héra kapcsolódhat a földi Aer-hez (mely Hűvös és nőies), szemben Zeusszal, aki az Aither-hez (mely Meleg és férfias). (Tegyük még hozzá, hogy a sztoikus séma szerint Hádész kapcsolódik a Földhöz.)
Dionüszoszt, Zeusz fiát Proklusz kapcsolta a Levegőhöz (aki i. sz. 5. században élt pogány filozófus volt). Elméletének alapja a következő: a Misztériumok és a Pitagóreuszi Tradíció fő istenségei Dionüszosz, valamint Perszephóné, Demeter és Hekaté istennő-hármassága. Demeter a Föld, Perszephóné a Víz, Hekaté pedig a Tűz, ezért Dionüszosznak marad a Levegő. Plutarkosz ugyancsak Dionüszoszt teszi a Levegő urának Ozirisszel együtt, míg Íziszt a Földhöz, Nephtiszt a Vízhez, Typhont (Set) pedig a Tűzhöz kapcsolja. Dionüszosz és Zeusz kapcsolódása a Levegőhöz zavaró lehet, ennek feloldása azonban egyszerű: Dionüszosz, aki felülmúlta isteni apját, a "Felsőbb Zeusz", vagyis az Aither, az ötödik elem.
A görög filozófia alapgondolata, hogy az Ellentétek Összekapcsolódásához szükség van egy közbülső faktorra, ez a Levegő, mely egyesíti a Tüzet és a Vizet. Ez az alkímiai folyamatok legfőbb kulcsa. Mivel a Meleg közös a Levegőben és a Tűzben, a Nedvesség pedig közös a Levegőben és a Vízben, ezért gyakorlatilag hidat formál közöttük. (Korábban már kifejtésre került ez az emanáció az IOUE szó kapcsán.)
A Pitagóreuszi Tradícióban a Harmonia szükségeltetik az egymástól különböző dolgok egyesítéséhez. (A mítosz szerint Harmonia Árész és Aphrodité leánya, és a Derveni Papirusz, egy orphikus irat szerint Zeusz, az isteni Aer által került Harmonia a kozmoszba.)
Vizsgáljuk meg a Levegő Nedves jellegét is kicsit közelebbről! A Nedvesség a Vízzel kapcsolja össze a Levegőt. De mivel a Levegő "felfelé" a Melegen keresztül a Tűzzel kapcsolódik, "lefelé" pedig a Vízen és a Hűvösön keresztül a Földdel, ezért a platonikus fogalmak szerint a Nedves elem egyesíti a Formát (Tűz) és az Elsődleges Anyagot (Föld). Ezért az alkimisták a Nedveset a Természet Termékenységének nevezik, mivel kapcsolatot teremt a Fény és az Anyag között (fény és árnyék, ég és föld). Továbbá, a Nap, a Hold és a Föld a Tűzhöz, a Nedvességhez és a Földhöz kapcsolódik. A Hold középen a közvetítő, mert letükrözi a Nap fényét a Földre.
Ugyanezt a három fő princípiumot találjuk meg Anaximander kozmogóniájában (i. e. 6. század), neki tulajdonítják az ellentétes hatalmak (Meleg és Hűvös, Nedves és Száraz) felfedezését. Filozófiája szerint a kezdetben a Korlátok Nélküli (Prima Materia) létrehozta a Gonimon-t (Alkotó Erő), mely megteremtette az ellentéteket. A Meleg elemek a Tűz és a Levegő (mennyek és égbolt), a Hűvösek a Víz és a Föld (tenger és szárazföld). A Meleg és a Hűvös egyesülése adott azután életet minden élőlénynek. Az Orphikus verzióban Erosz (Szerelem) az, aki egyesíti az Eget és a Földet, hogy megteremtse az Isteneket és a halandókat.
Alkímiai terminusokban gondolkodva a Levegőhöz tartozik a Higany, amely egyesíti a Ként (a tüzes princípiumot) és a Sót (a földes princípiumot). A Higany (Spiritus, szellem) tehát összekapcsolja a Sót (Corpus, test) és a Ként (Anima, lélek). A Higany a közvetítő elem, és mint Mercury, azaz Merkúr isten, hírvivő a Mennyek és a Föld között. Mint az utazók kalauza, ő a Közvetítő (Hermeneus) és a Határok Átlépője, aki áthidalja a különbségeket; ő a Szellemi Kalauz (Psychopompos).
A Levegő és a lélek kapcsolatát sok nyelv is tükrözi: pl. a görög psyche (psukhe), aura és pneuma, a latin spiritus, anima és animus mind elsődlegesen a légzésre, vagy a szélre utal, másodlagosan azonban a lélekre. A héberben a ruach és a szanszkritban a prána mind kettős értelemmel bír. A görög tradícióban Anaximenész (i. e. 6. század) az Aer-t tekintette Arkhé-nak, minden dolog elsődleges ősprincípiumának, és azt mondta, hogy a Levegő a lélegzet és a lélek, ezért az élet, az érzékelés és a reakciók alap összetevője. A pitagóreus Apollóniai Diogenész (i. e. 5. század) a lelket a Meleg Levegővel azonosította, és azt mondta, hogy "az emberek és a többi állat a levegő belégzése lévén él, ezért ez hozza számukra a lelket és az intelligenciát".
Empedoklész rendszerére visszatérve a Lélegzet-Lélek vagy Szellem (Psukhe), mint Levegő egyesíti a testet (Sôma) a Mozgás Princípiumával (Kinetike). Ugyanakkor Pitagóraszt tartják ama elképzelés atyjának, hogy a Lélegzet-Lélek a Harmonia, mint az ellentétek egyesülése.
Prométheusz kiemelte az emberi testeket a Földből és a Vízből, és átadta nekik az égi Tüzet, azonban nem váltak teljessé addig, míg Athéna Levegőt nem fújt beléjük.
Az ókori görög bölcsek a lelket gyakran három részre osztották, az elképzelés szintén Pitagórasztól ered. Bár jelentős különbségek vannak az osztályozásban és a terminológiában, ez a három rész általánosságban véve a következő:
1. Elme vagy Intellektus (Nous),
2. Élénk Lélek (Thumos), és
3. Tápláló (Vegetatív) Lélek (Epithumia).
Az Élénk Lélek felelős az érzelmekért és az érzékelésért, a Tápláló Lélek az élet forrását adja az élettelen anyagnak. Az Élénk Lélek adja a bátorságot, a véleményt és a lélek erejét, magában foglalja az "irracionális akaratot" vagy "állati akaratot", mivel ezen osztozunk az összes állattal (de a növényekkel nem). Ellenben a Tápláló Lelken minden élőlénnyel osztozunk. A görög tradícióban az Élénk Lelket gyakran halandónak gondolták, akár a testet (de az Elmét halhatatlannak tekintették).
A neoplatonikus eszmékben feltűnik a Lélek Járműve. A Lélek minden egyes részének van egy "járműve" (okhema), illetve teste, vagyis a fizikai testhez (Föld és Víz) két finomtest járul: a légies test (Levegő) és a sugárzó test (Tűz). A Szellemet (Pneuma) a szellemtest hordozza (soma pneumatikon, okhema pneuma), vagy a légies test (melyet helytelenül azonosítanak a nyugati terminológiában az éter- vagy asztráltesttel). Vagyis a légies test közvetíti a magasabb lélek hatalmát a test felé, és viszont, ez felelős az öt érzékszervért, irányítja az automatikus mozgásokat, vagyis szorosan összefügg az idegrendszerrel. Az Élénk Lélek a Phrenes-hez kapcsolódik (jelentése kb. mellkas), mely a tüdőre és a szívre utal, tehát amikor szerelmet, haragot vagy félelmet érzünk, akkor ezt a Phrenes- szel érezzük. A Szellemet a lélek egyensúlyának tekintették, a "belső napnak", mely uralja a lélek többi részét. A szellemi test beolvasztja magába a Pneumá-t a Napból, és továbbítja a fizikai testnek, ez az egyén aktív energiája. Ezért olyan fontosan a légzőgyakorlatok az egyes mágikus kultúrákban, melyeket már a káldeus mágusok is alkalmaztak.
A pitagóreusok szerint létezik a kozmosz isteni lélegzése, és ennek ciklikussága folytán a Korlátok Nélküli Világlélek Korláttal telítődik, ezért megteremtődnek a számok és a Meghatározó Idő (Khronos). Vagyis a kozmosz rendje a Levegőből ered, mivel ez az elem választja el a dolgokat, és ezáltal megteremti a megkülönböztetést, vagyis Korlátot tesz a Korlátok Nélkülibe. Ugyanakkor azonban, bár a Levegő egyénekre bontja szét az egységet, egyúttal egyesíti is őket egy magasabb, spirituális egységben.
Anaximenész (aki a Levegőt tekintette Arkhénak), ezt az elemet az Istenek Atyjának hívta, és azt mondta: "Mint ahogyan Lélegzet- Lelkünk (Psukhe) hordozza a Levegőt (Aer), hogy kormányozzon minket, úgy a Szellem-Lélegzet (Pneuma) és a Levegő (Aer) felöleli az egész kozmoszt." Azaz, a Világlélek Szellem-Lélegzete kormányozza a kozmoszt. Ugyanerre mutat rá Empedoklész is, amikor azt mondja Zeuszról: "ő a Szellem-Elme (Phren), szent és kimondhatatlan, és csak a Szellem-Elme az, mely keresztül tud hasítani a kozmoszon gyors gondolataival." (Vegyük észre, hogy a Szellem-Elme, Phren a Phrenes, Mellkas szógyöke.)
Anaximander kozmogóniájában már láthattuk a Levegőt, amelyből minden keletkezett. Anaxamenész (i. e. 6. század) szintén azt tartotta, hogy a Levegő hozta létre a Vizet és a Földet (ősmocsár) besűrűsödéssel, a Tüzet pedig ritkulással. Bibloszi Philó (i. sz. 64-140) lefordította a "Föníciai Történelem" című írást, melyet valószínűleg még a trójai háborúk előtt írtak, és egyiptomi kéziratokon alapult, melyeket pedig Thot istentől származtattak. Az ebben az írásban található mítosz szerint kezdetben volt az Elsődleges Szél, a köd és a sötétség lehelete (Aer); és volt a Môt, Erebusz mocsaras káosza (khaos tholeron Erebôdes), a formátlan Elsődleges Sár. Az Elsődleges Szél megtermékenyítette önmagát, és Vággyá vált (Pothos). A Sárból lett a Kozmikus Tojás (ugyanúgy, mint az orphikus kozmogóniákban), és amikor a Vágy felnyitotta a Kozmikus Tojást, így született a kozmosz, és szétválasztódtak az elemek.
Eudémusz (i. e. 4. század) szerint a föníciaiak, akik Szidonban éltek, szintén úgy tartották, hogy az univerzum Levegőből keletkezett. Kezdetben volt az Idő (Khronos), a Vágy (Pothos) és a Köd (Omikhle). A Vágy és a Köd egyesült, és életet adtak az Aer-nek és az Aurá-nak (Mozgó Levegő).

Merkúr bolygó

ghhgfhfgdfghfghfghd